A 2017-es változások az elsősegély csomagokat illetően.

A 2017-es változások az elsősegély csomagokat illetően.

Az előző évben némiképp változtattak az elsősegély csomag tartalmával kapcsolatos előírásokon, valamint szigorítottak a szavatossági ellenőrzéseket illetően. Ez utóbbi nagy felháborodást váltott ki az emberekből, több fórumon felszólaltak a gépkocsi vezetők, azt reklamálva, hogy korábbi tapasztalataik alapján az elsősegély csomag megléte alapvetően nem jelent túl nagy segítséget egy közúti baleset során. Egyrészt sokan azt kifogásolták, hogy egy olyan súlyos sérülés esetén amúgy is kevésnek bizonyulna egy kis kötszer, valamint a fertőtlenítő folyadék, és hogy ilyen esetben nem az lenne a kézenfekvő megoldás, hogy az elsősegély csomag után nyúljon a sofőr, hanem hogy a telefonja után kapjon, és hívja a mentőket, akik érdemben tudnak tenni a sérült testi épségéért, élete megmentéséért. Azt is kifogásolták, hogy egy súlyosabb sérülés esetén talán többet ártana, ha a másik sofőr hozzányúlna a sebesülthöz.
A reklamációknak bár van alapja, viszont másrészről támadató is: hiszen mikor vezetni tanultunk, mindannyian elfogadtuk, hogy ezek a szabályok. Természetesen minden szituáció másképp értékelhető, minden helyzetben el kell tudnia dönteni a sofőrnek, hogy mivel segít többet: azzal, ha azonnal segítséget hív, és nem nyúl a sérülthöz, vagy ha segítséget hív és elsősegélyt nyújt. Szükséges beszerezni tehát az elsősegély csomagot, és odafigyelni a szavatosságára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük