Kik azok, akik a nemzetközi költöztetés mellett szoktak dönteni?

Kik azok, akik a nemzetközi költöztetés mellett szoktak dönteni?

Sokakkal volt szerencsém az utóbbi időben a nemzetközi költöztetés témájáról beszélgetni, lévén, hogy magam is bútorokkal dolgozom, sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon szállítunk-e külföldre vagy a határon túlra. Ugyanezen okból szokott felmerülni a kérdés, hogy az itthon megvásárolt bútorokat milyen módon tudják kivitetni egy másik európai országba költözés alkalmával?

A nemzetközi költöztetés során fontos, hogy milyen lakásból milyen lakásba szeretnénk szállíttatni a bútorokat, illetve, hogy azok összeszerelt vagy lapraszerelten kerülnek-e szállításra. Az EU-n belül azonban nem szokott gondot okozni a szállítás, legyen szó egy futárszolgálatról vagy épp egy nemzetközi költöztetést vállaló cégről. Az ilyen típusú nemzetközi költöztetői szolgáltatásokat többnyire azok szokták igénybe venni, akik valamilyen okból külföldre költöznek, de nem akarnak, vagy nem tudnak ott azonnal új bútorokhoz jutni. Egy másik érthető ok, ha egy magyar cégtől szerzik be a bútorokat, melyekbe beleszerettek, de az adott cégnek nincsen bejáratott megoldása külföldi szállításra.

Comments are closed.