Új hűtő, online rendeléssel
Az utóbbi hónapokban időszerűvé vált az, hogy egy-két dolgot átalakítsunk a lakásunkban. A COVID miatt az egész családunk home office-ba szorult, ami miatt olyan igények, szükségletek merültek fel bennünk, amelyek korábban nem is voltak olyan hangsúlyosak. Mondjuk elkezdtünk többet enni, több ételt tárolni otthon. Ebből adódóan hamar megtelt a hagyományos alulfagyasztós hűtőnk és vennünk kellett egy amerikait.
Ma a hűtő kínálat tele van különleges darabokkal, számtalan lehetőségünk van, ha úgy döntünk, hogy lecseréljük a régit újra. Ma már szó szerint sokszínű a kínálat hűtő tekintetében is, pasztell, illetve élénkebb színű szekrényeket is találhatunk, illetve stílusban is változatos darabokra számíthatunk a boltok kínálatában.
Egy LG GSS6691PS-n akadt meg a szemem keresgélés közben. Amerikai hűtő lévén bal oldalt fagyasztós, jobb oldalt hagyományos hűtőszekrény a termék. Azért tetszett meg ez a darab, mert mindig is szerettem volna egy jeges vizet adagolós gépet a nyári melegekre. Illetve az is érdekes, bár azóta sem tudtam eldönteni, hogy ez hasznos-e vagy sem, de a sima oldalon az ajtónak egy kisebb része külön nyitható, az, ahol az italtartó rész van elhelyezve. A kis ajtó kinyitásával könnyebben hozzáférünk a tejhez.
Természetesen a választék itt nem áll meg, vannak jégadagolós termékek is, illetve ez az általam választott mindössze A+-os. Ha ennél energiatakarékosabb eszközre vágyunk, akkor érdemes jobban körbenéznünk a webshopok felhozatalában.